A hívavatások évének kezdetén, Advent I. Vasárnapján hat kispap érkezett közösségünkbe a Gyulafehérvári Római Katólikus Teológiáról, hogy személyes jelenlétükkel, tanuságtételükkel és a találkozásokon keresztül elmondhassák miért jó ma Krisztuskövetőnek lenni, hogyan lehet az Ő hívó szavát ma is meghallani.
Előző nap részt vettek a közösségi adventi koszorú készítésen, ahol együtt hangolódhattunk a várakozás ünnepére, megosztva azt a sok élményt, tapasztalatot, amiben eddig részünk volt. Természetesen a jelenlévők is örömmel és szeretettel fogadták vendégeinket megígérve, hogy továbbra is imádkoznak papi és szerzetesi hivatásokért.
Adventi várakozás
Kezdjük el mindjárt az elején! Arra készülünk, hogy végigjárjunk egy adventi utat. De mielőtt elindulunk, tisztázni kell egy alapvető kérdést. Hova is tartunk? Mire is várakozunk? Számodra mi az, amit ott remélsz az utad végén? Mi van a léted középpontjában?
Ez a kérdés megkerülhetetlen, olyan, mint amikor befűzöd a cipőfűzőt, mielőtt rálépnél az útra!
Ezért kérlek, merülj el ebben a kérdésben, és próbáld megfogalmazni magad számára adventi zarándokutad célját!
Hiszen annyi mindenre lehet várakozni: egy randira, egy vizsgaeredményre, mások döntésére, ítéletre, babára, foghúzásra, vagy a lottónyereményre, megannyi -életünk adott szakaszában fontos szerepet játszó- dologra. De itt valami ezeknél is fontosabbnak indulunk a keresésére. Ezért olyan jó volna, ha közösen sikerülne megtalálnunk ezt a titokzatos, mégis mindennél jelenvalóbb úticélt. És így tedd meg adventi zarándoklatod első lépést most, amikor meggyújtjuk az első gyertyát a koszorún! (Lélek körút)
A határtalannak tűnő éjszakában mit ér meggyújtani egy pislákoló lángot?
Nem tudom! Csak azt tudom, hogy égni kell!
Hogy újra kell kezdeni minden vesztes csata után.
Hogy bármi is történt, fel kell állni, és újra lobbantani a fényt, a szeretetet, a jóságot, az erényeket.
Égni kell, még ha önmagadat égeted is fel. (Böjte Csaba)
Ahol ránk Jézus vár – Túrmezei Erzsébet
Valami mindig vár. Hol munka, lárma, hajsza,
hol a mindennapok küzdelme, harca,
hol keservek és kísértések,
próbák, bukások, szenvedések,
hol csend, csend, csend…
Kívül? Vagy bent? Valami mindig vár.
Ott a zajban, a mindennapokban,
küzdelmekben és feladatokban,
ott szenvedésben és kísértésben,
hogy felemeljen, őrizzen, védjen,
hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon,
átvigyen tűzön és akadályon,
új erőt adjon új kegyelemben.
S Valaki mindig vár.
Mert Jézus mindig, mindenütt ott van.
Mindenütt mindig vár, de százszorosan vár ránk – a csendben!