Gondolatébresztő az új esztendőre

Örök példaképünk Szűz Mária Szent Fiához való viszonyában. Ő szülte Jézusát, egészen Érte élt, s mégis hallgatott Rá mindenben és alázatosan teljesítette minden kívánságát. Karjaiban hordozta, s mégis az isteni Gyermek vezette.

Az a jó keresztény, aki mindenben Jézusra hallgat, mindent Érte tesz, s mindenhová magával viszi isteni Mesterét. Így lesz valóban keresztény, vagyis Krisztus szerinti ember.

Ezért ajándékoz Isten Jézusban egy újabb időszakot, esztendőt, akár esztendőket.

Éljünk a kegyelem időbeni lehetőségével s teljesítsük állapotbeli kötelességünket Isten dicsőségére, testvéreink javára és lelkünk üdvösségére ajándékozó Istenünk elvárása szerint.