Pünkösdi búcsú, 2016

 

Szentlélek Isten, szállj le ránk, elmét derítő Tiszta Láng!

 

 

 

 

 

 

---

Pünkösd – 2015

---

 

 

 

 

„Jöjj, Szentlélek, jöjj,
és újítsd meg a föld színét!
Jöjj hét ajándékoddal,
Élet Lelke, jöjj Egység és Szeretet Lelke!
Az Egyháznak és a világnak
szüksége van Rád.
Jöjj, Szentlélek,
és tedd még gyümölcsözőbbé
a karizmákat,
melyeket nekünk ajándékoztál!”

II. János Pál pápa
1998. Pünkösd vigíliája 

 

Az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú mottója „Oltalmad alá futunk”.
 

 

 

---

2014

---

 

 

   

  Szent Ágoston

Pünkösdi könyörgés
    
Te lélegezz bennem, Szentlélek Isten,
hogy ami szent, azt akarjam.
Te parancsolj nekem, Szentlélek Isten,
hogy ami szent, mindig azt tegyem.
Te hívogass engem, Szentlélek Isten,
hogy ami szent, azt szeressem.
Erõsíts meg engem, Szentlélek Isten,
hogy ami szent, hűséggel megvédjem.
Te õrizz engem, Szentlélek Isten,
hogy szent kegyelmed el ne veszítsem.

 

Az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú mottója:

„Boldog a méh, amely Téged hordott” (Lk 11,27)

„Legyünk imádkozó nép!”

„Legyünk imádkozó nép!” – Videó

Oláh Dénes atya szentbeszéde a csíksomlyói búcsún 

 

 

Fotó: Mosui Tibor

 

---

2013

---

   

 

*

 

 

 Msgr. Ternyák Csaba egri érsek prédikációja
a csíksomlyoi pünkösdi nagybúcsún – 2013

 
 

Excellenciás és Fõtisztelendõ Érsek és Püspök atya! Tisztelt Közjogi Méltóságok! Kedves Paptestvérek! Krisztusban Kedves Testvéreim!

1) "Boldog vagy, mert hittél" (Lk 1,45). Ez a tengernyi nép, amely ma itt Csíksomlyón összegyûlt, mind zarándokként érkezett. Azért jöttünk, hogy Erzsébettel együtt mi is boldognak hirdessük Szûz Máriát, akit már õseink himnuszában nemes egyszerûséggel boldog asszonynak neveztek. Mindenki vállalta az utazás fáradalmait, különösen azok, akik gyalog jöttek ide. Egy hónappal ezelõtt Egerben találkoztam egy ilyen csoporttal, akik Budapestrõl indultak. Remélem õk is rendben megérkeztek és itt vannak közöttünk. A hit zarándokútján nemcsak hívõ emberek járnak, hanem keresõk is szép számmal, akik szívük rejtekén foglalkoznak az istenhit kérdésével. Ma talán õket is közelebbrõl megérinti a hit vágya. Sokan televízión, vagy rádión keresztül kapcsolódnak be az ünneplésbe, és lélekben most õk is velünk vannak.

Tovább »»

  

 

 

Fotó: Mosui Tibor

 

---

2012

---

 

A csíksomlyói pünkösdi búcsú mottója:

„Máriával, Jézus anyjával!” 

 

 

Egyházközségi zarándoklat Csíksomlyóra

A felvételeket Mosui Tibor készítette

 

 

 

---

2011

---

A csíksomlyói pünkösdi búcsú mottója: „Mária által Jézushoz”

 

Szentséges Nagyasszonyunk!
Tartsd meg székely népedben az õsi, tiszta erkölcsöket
és a valláshoz való tántoríthatatlan ragaszkodást, hogy méltó fiai legyenek
a te szent Fiadnak, a mi Urunknak Jézus Krisztusnak.

A búcsú liturgikus programja a csiksomlyo.ro honlapon olvasható.

 

A pünkösdi zarándoklat programja egyházközségünkben

Június 11., szombat:
8.30 – Gyülekezõ a Szent Ágoston téren
9.00 – Közös ima a nagytemplomban, majd a keresztalja indulása papi vezetéssel
Visszatérve a búcsúról hálaadás a templomban
 

Képek a csíksomlyói zarándoklatról
 

Csíksomlyóra induló zarándokok megáldása

 

  

 

 

 

 * * *

Spányi Antal székesfehérvári püspök szentbeszéde

Csíksomlyói búcsú
2011. június 11.
Pünkösd szombatján

"Mária által Jézushoz"

Õseink iránti tisztelettel a szívünkben és megilletõdötten állunk itt az imádság e helyén, mely szent hely az itt élõ székelyeknek, de szent hely a világon szétszóródva élõ minden magyarnak is.

Megilletõdve hozom magammal Szent István király városának üdvözletét, Székesfehérvár köszöntését! Annak a városnak üdvözletét, mely a magyar szentek városának mondhatja magát, hisz õrzi a szentjeink lába nyomát, a rég- és közel múltja is tele van szentek és boldogok emlékezetével! (Forrás: www.szfvar.katolikus.hu)

Tovább »»
 

Fotó: Mosui Tibor, dr. Noske Richárd és Dobos Ibolya

---

2010

---

 

 

Csíksomlyói búcsú

                                                                     Fotók: Nagy Gyöngyvér

Pénzes József esperes-plébános és Fülöp László segédlelkész kíséretében
egyházközségünk híveinek zarándokcsoportja is részt vett a csíksomlyói búcsún

 

Böjte Csaba ferences szerzetes szentbeszéde a pünkösdi búcsún

Szívem minden melegével, szeretetével köszöntöm egyházunk fõpapjait, népünk, nemzetünk elöljáróit és titeket, drága zarándoktestvéreim itt a Kárpát-medence talán egyik legszebb szentélyében, a Csíksomlyói nyeregben.

Szép ez a hatalmas bazilika, mert a mi Urunk, Istenünk építette, mert hittel, imádsággal, bûnbánó szívvel megtöltöttük. Annak idején Csíkban gyerekkoromban hallottam, hogy a zarándoklásra sosincs rossz idõ, legfennebb gyenge ember. Örvendek, hogy nem lettünk táposok. Nem ijedünk meg az esõtõl, a széltõl, a gondoktól, a bajtól. Mert sajnos tudom, hogy van sok gond, baj: az ember leül a gyóntatószékbe és hallja, hogy „most vesztettem el a munkahelyemet", „a bank el akarja venni a házamat" – krízis, gond, nehézség, családi viszályok, betegségek. És Anyánk, az egyház összegyûjt bennünket, hogy imádkozzunk és együtt közösen mondjuk, hogy „Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szûzanya!

Igen, testvéreim, a keresztény ember a nehézségek közepette nem elkeseredik, nem leül a földre, nem elbújik az árnyékba, hanem imádkozik, összeteszi a kezét és kéri az élõ Istent, aki azt mondotta nekünk, hogy bármit kérünk az õ nevében, megadja azt nekünk. Imádkozunk. Imádkozunk és tanulunk Istentõl, az õ drága édesanyjától és népünk nagyjaitól, nemzetünk szentjeitõl.

Mária tizenvalahány éves fiatal lány, amikor az Úr Angyala megszólítja és felkéri, hogy vállalja a Kis Jézus megszülését, felnevelését, és a Szûzanya nem nyafogva, kiutat keresve mondja, hogy õ nem tanulta meg az istenszülést, nevelést, a Megváltó nevelését, ilyen tantárgy nem volt az õ iskolájában. Nem abból indul ki, hogy õ emberi korlátai között mire képes, hanem tudja azt, hogy Isten, aki a teremtés hajnalán mondta, hogy „Legyen!", és lett, képes továbbteremteni ezt a világot – általunk. S ezért alázattal kimondja: „Legyen nékem a te igéd szerint!"

Drága barátaim, a nehézségek, a gondok közepette ne a korlátainkat nézzük csupán. Kicsik vagyunk, egy marék porból teremtett bennünket az Isten, de az élõ Isten teremtett bennünket, és arra hívott, hogy legyõzzük a gondjainkat, nehézségeinket, összefogjunk. Olyan csodálatos a mi Urunk, Istenünk: karácsony éjszakáján közénk jön. Tarisznyájában csak a Mennyei Atya szeretete, jósága. Üres kézzel jön közénk, és nem azt mondja, hogy „Mennyei Atya, hát ki írta ennek a megváltásnak a forgatókönyvét, hát itt semmi nélkül hogy lehetne itt új világot teremteni?". Hanem hittel, végtelen szeretettel meghirdeti az Újszövetség nagy törvényét, a szeretet parancsát, és egyszerû embereket, pásztorokat, halászokat, vámosokat szólít meg, és egy új világot teremt számunkra. Persze akkor is voltak nehézségek, a mi Urunk, Istenünk is Jeruzsálem falai elõtt leborul és sírva mondja, hogy „hányszor próbáltalak összegyûjteni benneteket, mint kotlós a csibéit, de hát nem akarjátok". De Jézus Krisztus nem bedobja a törülközõt, hanem virágvasárnap újból bevonul Jeruzsálembe és próbálja összegyûjteni az õ népét. Sajnos akkor is nagyon sokan hiányoznak. És Jézus erre nem azt mondja, hogy „hát fiúk, megpróbáltuk, tettem én csodát, prédikáltam, nem akarjátok, nem megy, hát ne erõltessük". Nem ezt mondja a mi Urunk, Istenünk, hanem nagycsütörtökön újból hívja az apostolait, megmossa a lábaikat, olyan szép, hogy saját kezével nyújtja a falatot tanítványainak, eteti õket. Nagycsütörtök, nagypéntek: szörnyû, szomorú dolgok. Húsvét hajnalán Jézus Krisztus feltámad, s Mária Magdolnának elsõ szava az, hogy „nem baj, ne is szólj a többieknek, találkozunk Galileában, folytatjuk ott, ahol abbahagytuk, nem kell megtorpanni, a Mennyei Atya szeret benneteket, fog ez menni". Döbbenetes, nem? Hihetetlen.

Gyengék vagyunk, kicsik vagyunk, de annyira vigasztaló Istennek ez a kitartó szeretete. Olyan szép az emmauszi tanítványokkal való találkozás története. Ezek az emberek idáig vannak mindennel, Krisztussal, megváltással, fáradtak, csalódottak, letörtek és elindulnak hazafelé. Aki akar maradjon, csinálja, de nekik elég volt. És milyen szép, hogy az élõ Isten, Jézus Krisztus szembejön velük, átdöfött szívvel, átdöfött lábbal, kézzel s megkérdezi tõlük: „Fiúk, mi a baj?" „Hát te vagy az egyetlen Jeruzsálemben aki nem tudod, hogy mi történt ott?" „Hát mi történt?" S Jézus meghallgatja saját sztoriját, mintha ott se lett volna. Bíztunk benne, hittünk, követtük, nem jött össze, kész, vége, megyünk haza, csalódtunk. Milyen döbbenetes, hogy Jézus Krisztus nem elítéli ezeket az embereket, nem megkérdezi tõlük, hogy „akkor miért kellett hogy ezer idegen, Simon segéljen a kereszt hordozásával?" Hanem elkíséri ezeket az embereket átdöfött lábbal. Jeruzsálemtõl távolodnak ezek az emberek és Jézus elkíséri õket és útközben olyan szépen beszél hozzájuk, olyan szeretettel szól, hogy õk maguk azt mondják, „lángolt a szívünk, míg hallgattuk õt". Milyen szép! Ezeknek az embereknek éjnek idején annyira lángol a szívük, hogy van erejük visszamenni és felébreszteni a többieket is, hogy „fiúk, él az Isten, feltámadt, van remény, van jövõ, bízzatok!" Milyen szép!

Testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus a mai evangéliumban azt mondja, „ha én elmegyek, Mennyei Atyám új vigasztalót küld helyettem". Jézus Krisztus magát vigasztalónak nevezi és a Szentlélek Úristent is vigasztalónak, bátorítónak nevezi. Persze ilyenkor eszünkbe jut, hogy a prófétának is ezt mondta az úr: „Menj, vigasztald meg az én népemet, bátorítsd!" Konszolidálni: ez többet jelent, mint vigasztalni, bátorítani, aláfalazni, megerõsíteni. Istennek ez a vágya, hogy a próféta elmenjen az õ nevében és vigasztalja, erõsítse meg az õ népét. S ezt tette a mi Urunk,Jézus Krisztus is, mindenütt akivel találkozott. az öreg Nikodémusnak nem azt mondta, hogy „fiú, késõn jöttél, elment a vonat, mit lehet csinálni?", hanem hogy „újjá kell születni. Nehéz lesz, de segítek, itt vagyok, fog ez menni". Bízik benne, hiszi azt, hogy ez az öregember újjá tud születni, újra tud kezdeni. És ugyanígy hosszan vehetnénk a többi szép szentírási történetet, hiszen igazából mindegyik errõl szól: Mária Magdolna, Zakeus, a gadarai ördöngös. Ezeknek az embereknek a számára Jézusban van remény. Hiszik azt, hogy felkelsz és többet nem vétkezel, meg tudsz térni.

Olyan jó látni, hogy ez a lelkület, ez a szellem a történelem folyamán Jézus Krisztus követõiben, a szentekben is mennyire megvan. A mi drága népünk nagy szentje, Szent István király mondhatta volna, hogy „hát kinek kell itt király? Itt mindenki kiskirálynak érzi magát, véres karddal telerohangálták egész Európát, hogy lehet itt rendet teremteni?" Alázattal Isten elé járul, megkeresztelkedik és biztatja õket, „igen, ti is, mindannyiunkra ráfér az a keresztvíz, meg kell térni. Minden tíz falu építsen szépen egy templomot. Igen, legyenek püspökök!" Képes megszólítani az országán keresztülutazó Szent Gellértet és mondani neki, „hová mész, fiam?" „Hát talán a Szentföldre." „Ugyan, hagyd a csudába, ez is Szentföld lehet, ha imádkozunk, ha dolgozunk, ha megszenteljük. Nézd, Temesváron, Csanádon nincs püspököm, szükségem volna rád." Szent István nem nyafog, nem siránkozik, hogy mennyi pogány ember van, hanem nekiáll, hatalmas életerõvel, munkával, imádkozó szeretettel egy új világot teremt itt a Kárpát-medencében: a szeretet, a jóság, a másik befogadása, integrálása világát.

Milyen jó lenne, ha mi is a magunk feladatainkhoz, nehézségeihez ezzel a Szent István-i hozzáállással állnánk. Igen vannak gondok, vannak bajok, de térdeljünk le az élõ Isten elé. Õ, aki ezt a világot teremtette, biztos, hogy közel négy és fél milliárd éve a tudósok szerint vezeti az életet, biztos, hogy tovább fogja vinni! Van jövõ, van remény! Bízzunk az élõ Istenben! Szent Ferenc atyánk egyszerû kistestvér, és a Mennyei Atya azt mondja neki, „meg kéne erõsíteni, konszolidálni kellene ezt az egyházat!" És Szent Ferenc atyánk a maga egyszerûségében, szeretetében elkezd imádkozni: „Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy vigasztalást tudjak vinni oda, ahol szomorúság van, hogy erõt tudjak vinni oda, ahol csüggedés van." És elindul, társakat gyûjt, és tényleg, kora egyházát képes megerõsíteni, talpra állítani. Vigasztalás, bátorítás.

Azt gondolom, itt Csíksomlyón mindenképpen kell szólnunk Domokos Kázmér ferences atyáról, aki az 1600-as évek elején született Szovátán. Abban az idõben 660 plébániából 58 maradt. A történelem vihara, a különféle hitújítások elmosták a hatalmas erdélyi katolikus egyházat. Nehézségek, gondok voltak. 1661-ben betör a török Csíkba. Megostromolják Mikó várát, majd felgyújtják és a védtelen népet lekaszabolják. 26 templomot égetnek fel csak itt a Csíki-medencében. Az akkori, fából épült házak úgy éghettek, mint a zsír. Október 21-22-én pusztítanak, a csíksomlyói templomhoz menekül több ezer ember, de számukra sincs irgalom, rájuk gyújtják a templomot. Minden elpusztul. Több mint harmincezer rabot hajtanak el magukkal. Több mint négyezer szekér hadizsákmányt visznek el. És akkor Domokos Kázmér összegyûjti a maradék embert és a porból, a koromból, a füstbõl felemelik a Boldogságos Szûz Mária csodatévõ szobrát, sírva imádkozva összegyûlnek körülötte és kérik az erõt, hogy újjá tudjanak építeni mindent. Isten nem a csüggedés lelkét adta, nem a siránkozás, a nyafogás parancsát, hanem az imádság, a szeretet, a jóság parancsát adta nekünk, az újrakezdés erejét. És Domokos Kázmérék újraépítik a templomot. Még azon a télen elindul és körbejárja Erdély protestáns fõurait és prédikál alázattal, alamizsnát kér. És újraépül a templom, a kolostor, az iskola. Olyan döbbenten olvastam, amikor azt írja a történelemkönyv, hogy 1664-ben Kájoni János a csíksomlyói templomban már orgonát épít. Ez a hab a tortán, hogy orgona is legyen. Milyen szép! Nemcsak újraépítik a templomot, nemcsak az oltárait felépítik és az oltár legmagasabb, legszebb pontjára a Boldogságos Szûzanya szobrát állítják, hanem orgonadallal, énekkel dicsérik Istent, aki szeret bennünket, bármilyen megpróbáltatás, nehézség is van.

Milyen jó lenne, ha Domokos Kázmér lelkületével fordulnánk a magunk mindennapi nehézségei, gondjai felé. Ne a gondok, a nehézségek diadalmaskodjanak, hanem az Istenben bízó ember, aki tudja azt, hogy Isten nemcsak megteremtett bennünket, hanem mellénk is áll. Olyan szép a Szentírás, amikor azt írja: „Atyám mindmáig munkálkodik és én is munkálkodom". Testvéreim, ebben az értünk munkálkodó Istenben bíznunk kell nekünk, hinnünk kell benne. Vannak nehéz pillanatok minden ember életében, a nép életében, a nemzet életében is. Talán legszörnyûbb idõk Trianon után jöttek népünkre itt az Erdélyi medencében, szörnyû napok voltak azok: világháború lóg a levegõben, és Márton Áron püspöktõl megkérdezik, hogy meri-e vállalni ennek az egyházmegyének a vezetését. Mer-e pásztor lenni ebben a vérzivataros idõben. És püspöki jelmondata Márton Áron püspöknek: non recurso laborem, nem utasítom vissza a munkát, a feladatot, a megbízatást. Nem futok el a nehézségek elõl. Vállalom a küzdelmet. És tudjuk jól, hogy igazából börtönt, vértanúságot vállalt. S õ nagyon is tisztában volt ezzel. Tudta jól, hogy mi vár rá, mégis elindult, mert érezte, hogy az élõ Isten hívja és küldi az õ drága népéhez és nem tehet mást, mint azt, hogy megvívja a jó harcot.

Olyan döbbenten olvastam és örömmel gratuláltam Ervin atyának, hogy most a kolozsvári táblabíróság on kimondták, hogy semmisnek nyilvánítja annak a politikai pernek a végzését, amelyben õt is halálra ítélték és utána életfogytiglant kapott. Éveket, évtizedeket kell várni az igazság diadaláig, de hiszem azt, hogy igenis, nekünk a szeretet, a jóság útján kell mennünk és bízni abban, hogy Isten malmai õrölnek. Olyan nagy öröm mindannyiunk számára hallani azt, hogy anyanemzetünk, magyarországi testvéreink igenis szeretettel kinyújtják felénk a kettõs állampolgársággal a kezüket. Óriási dolog! Hiszem azt, hogy valamilyen módon meg kell tudjuk értetni egymással azt, hogy elég nagy ez a világ, elég nagy ez a Kárpát-medence: ha összefogunk, ha bízunk egymásban, ha Istenre figyelünk, akkor igenis felépül az, amiért mindennap imádkozunk a Miatyánkban, hogy jöjjön el az Isten országa. Kell, hogy bátorítsuk egymást ezen az úton. Nem az ellenségeskedést, nem a háborúskodás parancsát kaptuk sem a románokkal, sem a más velünk együtt élõ nemzetekkel, hanem azt, hogy együtt közösen építsük fel Isten csodálatos szép országát ezen a világon. A II. Vatikáni Zsinat olyan szépen mondja – én ezt a gondolatot papi jelmondatommá is választottam –: Isten azt akarja, hogy az emberiség egy nagy családot alkosson, s mi mindannyian egymásnak testvérei legyünk.

Imádkozzunk ezért, kérjük Istent, hogy szentjeink vezetésével bátran, határozottan feladatainkat, mindennapi gondjainkat alázattal felvállalva és megoldva haladjunk elõre. Olyan jó hallani: csíksomlyói testvérek mondták, hogy itt kint a Nyeregben az elhelyezett perselyek összes bevételét felajánláják nagylelkûen szeretettel a magyarországi árvízkárosultak számára. Hiszem, hogy a szeretet, a jóság, a szolidaritás útja mindannyiunkat boldoggá tud tenni. Szívem minden melegével bátorítom, biztatom drága népemet, hogy ezen az úton járjon.

Végezetül: gyerekeket tanítok és mindig házi feladatot adok, hát önöknek is adnék egy feladatot. Ugye mindannyian Isten képére és hasonlatosságára születtünk. Ha Jézus Krisztus a maga és a Szentlélek legszebb jelzõjének a vigasztalást találta és ezt mondotta, akkor én arra kérlek benneteket, hogy errõl a hegyrõl lemenve egymást vigasztaljátok, bátorítsátok. Feleségeteket, gyermeketeket, vagy a munkahelyen: merjétek egymást lelkesíteni, bátorítani! Olyan sokszor kérdezik: hogy van nekem annyi jó gyerekem? Közel kétezer gyermeket nevelünk. Vagy pedig: hogy van nekem annyi hasznos munkatársam? Állandóan drukkolok nekik. Vigasztalom és bátorítom õket. Futballmeccsen azok a nagydarab játékosok is igénylik azt, hogy valaki drukkoljon nekik, hogy kiabáljanak a lelátóról, hogy hajrá, mindent bele, fog ez menni! A feleséged, a gyermeked, a szomszédod, a kollégád vajon nem igényelné azt, hogy te bátorítsad, vigasztaljad, erõsítsed õt, hogy drukkoljál neki? Milyen lenne az a futballmeccs, ahol mindenki a lelátón arról óbégatna: úgyis kikaptok, gól, jaj Istenem, nem is nézem. Szegény játékosok szíve összeszorulna! A Szentháromság követésében egymást bátorítanunk, vigasztalnunk, erõsítenünk kellene. Mindenkinek jólesik, ha valaki megsimogatja és azt mondja: fog ez menni! Adná az Isten, hogy tényleg az erdélyi katolikus egyház, a Kárpát-medencei magyarság a vigasztalás, a bátorítás egyháza lenne!

Ámen

 

Május 22., szombat – pünkösdi búcsú Csíksomlyón

8.30 – Gyülekezõ a templomtéren
9.00 – A keresztalja indulása
Búcsú után hálaadás a templomban

 

A csíksomlyói pünkösdi búcsú programja:

A 12.30-kor kezdõdõ ünnepi szentmisét a Hármashalom-oltárnál
dr. Jakubinyi György érsek celebrálja.

Mottója: „Most segíts meg, Mária!”

Ünnepi szónok: Böjte Csaba ferences szerzetes 

---

2009

---

 

Egyházközségünk zarándokcsoportja
a csíksomlyói búcsún

 

 

 

  

---