Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere
a házigazda Pénzes atyát is köszöntötte 60. születésnapján
A Csíki Kamarazenekar immár hatodik alkalommal nyithatta meg a Csíkszeredai Városnapokat. A Szent Ágoston-templomban tartott csütörtök esti rendkívüli koncerten a komolyzene-kedvelők elsőként Franz Schubert 5. szimfóniáját hallhatták, majd az angol John Rutter Requiem című 7 tételes műve következett a Csíki Kamarazenekar és a Nagy István Művészeti Líceum Vegyeskarának előadásában.
– John Rutter mûve gyászmise. A holtak lelkéért való ima, kérõ imádság a lelkek üdvösségéért: „Requiem aeternam dona eis Domine, et lux perpetua luceat eis”, „Adj Uram, örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik” – hangzott el Ménesi Gergely budapesti karnagy konferáló szövegében.
Meglepetéssel zárult az előadás. Rendhagyó módon búcsúztak az előadóművés
zek, a zenekar muzsikusai letették a hangszereiket és a kórusba állva közösen, kórus és zenekar együtt énekelték el Liszt Ferenc Ave Maria kórusművét. A lelkes hallgatóság is gondolatban együtt imádkozhatta az angyali üzenetet.
Előtérben Barabás Annamária szoprán, Gergely-Simon Ibolya, a kórus felkészítője, valamint Ménesi Gergely budapesti karmester
Pénzes József plébános záró gondolatai
Kedves Testvérek!
Sík Sándor papköltőnek van egy kedves költeménye, amely talán most egy kissé kisajátítva, magamra értelmezve, mélyebb értelmet ad az életemnek, pedig az est nem rólam szólt. Tettem azt, amit rám bízott a gondviselés, s hogy még meddig kell tennem, Istennek a titka. Egyet azonban ajándékként a mai estén szeretnék kérni Istentől, és rám gondolásotokban tőletek is: hogy addig amíg az Úristen akarja, ott, ahol akarja, s addig, ameddig akarja szolgáljam azt a népet, amelyből vétettem. Azt mondja Sík Sándor: Mit is mondjak, mit is kérnék, / Serpenyõmbe ha mi fér még? / Én Istenem, / Egy keveset még elélnék. Aztán tovább meg is magyarázta, hogy mi az oka ennek a kérésének: Rendberaknám hét fiókom, / Versbe rívó cókom-mókom. / Én Istenem, / Aztán, tudod, nem szabódom.
Kedves testvérek! A Schubert féle 5 szimfóniát hallgatva eszembe jutott a zeneszerző gyermekkorából egy érdekes eset. A kicsi Franz néhányad magával koncertet ad, aztán mikor haza megy a sikertől ittasan, édesanyja megdicséri s nagy jövőt jósol neki. Erre a kis művész ennyit mond: édesanyám, az én vágyam az, hogy embereket röpítsek Isten felé.
Valahol ez jutott eszembe egész darab alatt, aztán a Requiemen keresztül eljutottam addig, hogy lecsengett bennem azon híveknek élete, példája, akik legközelebb álltak hozzánk, és szüleink, nagyszüleink, elődeink, akiknek nem tudjuk kifejezni szóban mit köszönhetünk, kezdve a vértől, a génektől, s mindazt, amit a mindennapi életben megpróbálunk ki ki a maga módján sokszorosítani és értékesíteni, ezáltal nem magunkat keresve, hanem hálát adva azokért, amit kaptunk tőlük. És most ez valahol éppen a templomban, itt történt, és imádság formájában lelkünk úgy végig dúdolta azokat a dallamokat, amelyekkel megint elénk varázsoltuk őket életükben azokkal a tettekkel, élményekkel, amelyekkel megmaradtak lelkünk mélyén.
S a végén pedig a Szűzanyának adtunk hálát, s legyen hála érte, hogy életünkkel mi is azt akarjuk, hogy embereket röpítsünk az ég felé. Ez a nyár nagyon megpróbáló volt, ez a nyár még ezt a városnapi programot is eléggé megnyirbálta, és helyesen tették a szervezők, hogy így gondolkodtak, ezáltal gondoltak azokra is, akiknek fájó az élet, az élet nehézségei alatt görnyednek vagy lelkileg már a holtak útján járnak, akik letették a lantot, s talán kimondták azt, hogy tőlük már ne várjon senki dalt, nem azok, akik voltak, mert belőlük a jobbik rész kihalt. Ma értük is szólt ez a zene, a rágondolás.
Ma nagy tömeg volt itt, és engedjétek meg, hogy kimondjam: a legszebb városnapok életemben – amióta itt vagyok – ez volt. Ez volt egyszerűségében, mélységében, s ha hozzátehettem én is ehhez legalább egy homokszemet, legyen hála a Mindenható Istennek. Törekedjünk közösen arra, hogy megszomorodott embertestvéreinknek vigyük el a mai üzenetet, próbáljuk meg őket fölemelni, a reményt élesszük bennük, a holnapra vállalkozzunk közösen, s meglátjuk, akkor majd holnap megint egymás szemébe nézünk, tekintetünkben valahogy fény dereng majd föl azok számára akik tőlünk várják a megerősítést. S nekünk pedig a küldetés szent tudata, hogy van mit még tennünk, ha Isten és a gondviselés úgy akarja.
Köszönöm a rám való megemlékezést is, a gondviselésnek ne szabjunk határt. Legyen ez a mai este az Isten kezébe való helyezésnek az estéje: Istenem, ha Te velünk vagy, ki ellenünk.
Köszönöm.
Nagy Gyöngyvér felvételei