Csíkszeredába érkezik Mága Zoltán hegedűművész, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Prima Primissima díjas magyar zenész, aki 20 tagú zenekarával jótékonysági akciója keretében tart koncertet.
A 100 Templomi Jótékonysági Koncert elnevezésű egyedülálló kezdeményezésével a hegedűművész célja az, hogy az összefogás jegyében a koncertsorozattal és a köré felépített programmal segítséget nyújtson hátrányos helyzetű és bajba jutott embertársainak hazájában és a határokon túl egyaránt.
A Csíkszeredai koncertre március 20-án, kedden este 19 órától kerül sor a Szent Ágoston templomban, ahová a szervezők szeretettel várnak mindenkit, aki rajong a zenéért és szívesen segítene adományával egy fontos ügy érdekében.
A koncert bevételét ugyanis a csíkszeredai Áradat Egyesület lelkisegély-szolgálat részére fordítják.
Támogatói jegyeket az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének székházában (Mihai Eminescu utca, 2/A szám), a Petőfi utca 8. szám alatti RMDSZ irodában, hétköznapokon 8 és 16 óra között, illetve a vasárnapi szentmisék után a kijáratoknál és sekrestyében lehet vásárolni (10 lej), továbbá a koncert helyszínén is lehet adományozni az ott kihelyezett urnába.
Az esemény társszervezője az RMDSZ Csíki Területi Nőszervezete. Tovább …
Egy csodálatos zenei élménynek lehettünk ma este a részesei: Mága Zoltán hegedűművész 20 tagú kamarazenekarával adott emlékezetes koncertet a csíkszeredai Szent Ágoston templomban.
A befolyt összeget a koncert végén átadták Simó Irmának, az Áradat Egyesület vezetőjének, a több mint 10 éve működtetett lelkisegély szolgálat támogatására. Köszönet az RMDSZ Nőszervezetének és a Csíki Területi Nőszervezet Rmdsz a remek szervezésért és a szép estéért!
Fotó: – Iochom Zsolt