Felajánlás
A szentmise második része, az áldozat liturgiája, a felajánlással kezdődik. „Áldott vagy Urunk, mindenség Istene, mert a te bőkezűségedből kaptuk a kenyeret. Felajánljuk neked, mint a föld termését és az emberi munka gyümölcsét.”
A munka elválaszthatatlan emberi életünktől. Fenntartja és elhasználja életünket. A teremtő Isten áldása a munka. „És megáldotta őket Isten és mondta: legyetek termékenyek és szaporodjatok. -olvassuk a Teremtés könyvében. Töltsétek be a földet, hajtsátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állaton, amely a földön mozog.” Isten első áldása a termékenység, a második a munka. A munka nemcsak kilúgozza, elfárasztja az embert, hanem sokszor elégtételt nyújt, amikor megtapasztalja a jól végzett munka örömét, látva elvégzett és megvalósított munkájának gyümölcsét. Szeretem a munkás embert, akit nem csupán a pénzszerzés öröme és a birtoklás vágya motivál, hanem a szép iránti szeretet, aki ötleteivel, lelkesedésével képes gazdagitani másokat, színt tud vinni a hétköznapok egyhangúságába.
Az Ősz a terménybetakarítás ideje. A bőségről beszél, a terméshozamtól függetlenül, mert nincs két egyforma ősz. Igézve állok meg egy-egy gyümölcsfa mellett nézegetve a kívánatos gyümölcsök sokféleségét, látva ahogy a fák szerény egyszerűséggel hordozzák édes terheiket és kínálják terményeiket a gondjukat viselő embernek.
A domboldalon, a patak mellett ülve, az aranyló napsütésben felemelő élmény az erdők színkavalkádjának látványa. Van benne valami fenséges, méltóságteljes ragyogás, amelyben benne van a tavasz ígérete, a nyár heves és kiszámíthatatlan természete. Szép a teremtett világ, amelyet az ember verítékes munkával formál és alakít, amely földi létünk bölcsője.
Assisi szent Ferenc a földet Anyának nevezi, amely terményeivel élteti és táplálja az embert.
A fogyasztói társadalomban élve harcolunk a megélhetésért, dúsítjuk javainkat, cseréljük a munkánk végzéséhez szükséges eszközöket, próbáljuk megteremteni a kényelmünkhöz szükséges feltételeket, helyezkedünk a társadalom ranglétráján és közben elködösödik háttérbe szorul egy nagyon fontos erény: a hála erénye. Feledésbe merül egy szép és értékes szó: Köszönöm. Amit a régebbi generáció így fogalmazott meg: Isten fizesse.
A hála arra ösztönöz, hogy megbecsüljük egymás munkáját, értékeljük egymás javait és tiszteljük a másik embert.
Az Ószövetség ismeri a hálaáldozatot és a hálaéneket, de a héberben nincs külön szó a hálára. A zsidó nép úgy adott hálát Istennek, hogy dicsőítette és magasztalta. Október hónap második vasárnapján, plébániánk közössége is hálát adott, a föld terméséért és az emberi munka gyümölcséért. A szentmisét celebráló Fánea József, szatmári egyházmegyés pap, aki jelenleg püspöki titkárként teljesít szolgálatot egyházmegyéjében, elmélkedésében kiemelte, a hálás ember tudja, hogy semmi sem természetes és magától értetődő. Mindaz, amink van, mindaz, amit elértünk és magvalósítottunk, akivé személyes döntéseink által formálódtunk ajándék. Az ajándék forrása pedig mindig az Isten.
A hála, válsz a kapott szeretetre. Isten mindenhatósága, amely adományainak sokféleségében és szeretetének végtelenségében nyilvánul meg, ösztönözzön bennünket hálára, Isten dicsőítésére és magasztalására.
Bálint Emil
főesperes-plébános
Fotó: Illyés Gellért