2020. Virágvasárnap

Kedves hívek! Virágvasárnapra készülődve még mindig otthonainkban próbáljuk feltalálni magunkat vagy a média, a televízió, az internet segítségével belekapcsolódni a világ eseményeibe.

Szomorú dolog, hogy kereszténységünk legnagyobb ünnepét, a Húsvéti ünnepkört is a templom falain kívül, otthonainkban, családi szentélyeinkben kell megünnepeljük, de a szomorúságban öröm, hogy az internet, a TV segítségével, közreműködésével belekapcsolódhatunk a nagyheti liturgiában, a megemlékezésekbe, ünneplésbe, amit folyamatosan közvetíteni fogunk a Szt. Ágoston templom youtube csatornáján az alábbi időpontokban:

Virágvasárnap 9. óra és 11 óra

A pálmafa-, olajfa- és barkaágak megáldása a szentmisék kezdetén történik, mely Ferenc pápa (2020. márc. 27. Urbi et Orbi) áldásához hasonlóan e rendkívüli időben a hívek által saját otthonukban előkészített ágak esetében (terített asztal, meggyújtott gyertya, barkaágak) szintén érvényes élőközvetítésben.

(Segédeszköz az otthoni ünnepléshez – Virágvasárnap a családban)

Nagycsütörtök 18. óra

Nagypéntek 18. óra

Nagyszombat – Húsvéti Vigília mise 20. óra

Húsvétvasárnap 7.30 óra, mise végén eledelek megáldása.

A húsvéti eledelek megáldása a szentmise végén történik, mely Ferenc pápa (2020. márc. 27. Urbi et Orbi) áldásához hasonlóan e rendkívüli időben a hívek által saját otthonukban előkészített formában szintén érvényes élőközvetítésben.

valamint 11. óra ünnepi mise

Ünnepi ráhangoló segítség:

Virágvasárnap a családban

Családi liturgia Nagyhétre