Legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor érkezik az Úr!
Kezdődik az advent. Szó szerint az advent azt jelenti: valami, ami szembejön, érkezik. Vagyis ott van valaminek a jövetele, de annak készsége is, hogy befogadom, ami jön.
Ebben pedig benne van egy fajta meglepettség: mert az, ami jön, soha sem olyan, amilyennek gondoltuk, terveztük, hittük, vártuk. Van egy olyan része, ami meghalad minket. Mert az élet több, mint a mi gondolataink, tapasztalataink, sokkal gazdagabb és kreatívabb a mi elképzeléseinknél. Aki bízik, mer ráhagyatkozni arra, ami történik, annak sok meglepetésben lesz rész. A korabeli nép várakozásában a Messiás egy erős, hatalmas, győztes király kellett volna, hogy legyen. A Messiás jött, de nem olyan lett, mint amilyennek hitték. Meglepetés!
Az életről, családról, házasságról, gyerekről, barátról, munkáról van egy elképzelésed. Aztán kiderül, hogy nem olyan, amilyennek elgondoltad. Meglepetés!
Hagyni magamat meglepni azt jelenti, hogy hagyom, hogy Isten cselekedjen bennem, hagyok egy kis helyet neki, hogy ő vezessen. Mindaz, amit mi magunk döntünk el, nem lep meg: már ismerjük. Az advent ezért egy kaland, aventură, ahogy a román nyelv mondja: vagyis hagyni, hogy valami olyan történjék velem, amit még nem ismerek. Ez egyrészt felvillanyoz, vonz, de ugyanakkor meg is ijeszt, és arra kényszerít, hogy megváltoztassuk a gondolatainkat, elképzeléseinket magunkról és az Életről.
Egy fiú nem volt elégedett a kapcsolataiban, valami mindig hiányzott. Mélyebben magába nézett és felfedezte, hogy neki hivatása van, Isten hívja, pap kell legyen. Meglepetés!
Ezért is van az, hogy sokan nem mennek önmaguk keresésben mélyebbre, mindig a felületen maradnak, a vallásosságban is. Mert mi van, ha felfedezem, hogy nekem változnom kellene? Vagy mi van, ha tudatosul, eddig tévedésben voltam? Nem akarunk meglepetéseket, inkább biztonságot akarunk!
Az advent másik eleme a várakozás.
Minden dolognak meg van a maga várakozási ideje. A csirázásnak, a rügyezésnek, a keltetésnek, az erjedésnek meg van az ideje. Amíg mindezek nincsenek meg, addig nincs születés.
Miért kell olyan földön dolgozni, ami nem hoz semmi termést.? – kérdezte a tanítvány a Mestertől. Azért, mert amíg egy ilyen földön dolgozol, azalatt földművessé válsz – hangzott a válasz. Valamin dolgozni, nem csak a dolog változását hozza, hanem a személy átalakulását is, megtanít élni, mássá válni. Az advent is ilyen. Ha nincs meg a várakozás, a keltetés ideje, nem lesz születés. Ha nincs advent, nincs Karácsony!
Az emberek általában hamar elfáradnak: azonnali eredményeket akarnak. Gyors fejlődést, elérhető célokat. Pedig gyakran nagyon sokat kell dolgozni valamin és akkor is úgy tűnik, hogy nincs semmi eredmény. Aztán egyszer megtörténik a csoda s minden megváltozik. Tulajdonképpen nem is nem csoda, hanem egy hosszú munka eredménye válik megtapasztalhatóvá. A várakozás állhatatosságot jelent. Kitartani akkor is, ha nincsenek gyümölcsök, akkor is, amikor úgy gondoljuk semmi értelme nincs.
Andrei Tarkovskij Áldozathozatal c. filmjében egy idős szerzetes arra kéri egy fiatal novícius társát, hogy kezdjen el öntözni egy látszólag kiszáradt fát egy dombon. A fiatal szerzetes engedelmeskedik, annak ellenére, hogy a feladat teljesítése szinte egész napját igénybe veszi. Mindennap kivisz a domb tetejére, ahol a fa van, egy veder vizet. Három év után kihajt a fa levele … (Veress Sándor Levente)
Advent
meggyötörten állni
a decemberi
fagyos ködben
csodát várni
a csillagtalan
néma csöndben
titkot lesni
a lélek ablakára karcolt
jégvirágban
eltűnődni
zúzmarás hajnalok
szívet melengető homályában
próféciák nyomán
hitre cserélni
a kételyt
csillagjelet
látni a legsötétebb
éjben
és hinni
hinni
a szívekben születő
Fényben