Úrnapja – az Oltáriszentség ünnepe

Ünnepeink

Szent Tamás himnusza az Oltáriszentség tiszteletére

Adoro Te
Én, nincstelen, kit áthevít
Az igaz Szeretet s a Hit,
Eléd, Elrejtező, porig lehajlok,
Kit értem égi Vágy mélyebbre hajtott.
Hallgass, te száj! S te értelem,
Csitulj! Csukódj le, kósza szem!
Te érintés, te ízléses,
Most nyugton önmagadba nézz!
Virrasszon Ő, ki egyedül
Figyel s fogan hitet, a fül!
Hitet, mely él; hitet, mely áld,
Mely mint a Szeretet, szilárd;
Mely szent Erő, mely üdvre visz:
Kövesd a Szót, ad szárnyat is,
S majd ihlet oly titokzatos igéket,
Mit lélek nem remélt, ész meg nem érthet.
—————————-

Szent Tamás himnusza az Oltáriszentség tiszteletére

 
Adoro Te
Én, nincstelen, kit áthevít
Az igaz Szeretet s a Hit,
Eléd, Elrejtező, porig lehajlok,
Kit értem égi Vágy mélyebbre hajtott.
Hallgass, te száj! S te értelem,
Csitulj! Csukódj le, kósza szem!
Te érintés, te ízléses,
Most nyugton önmagadba nézz!
Virrasszon Ő, ki egyedül
Figyel s fogan hitet, a fül!
Hitet, mely él; hitet, mely áld,
Mely mint a Szeretet, szilárd;
Mely szent Erő, mely üdvre visz:
Kövesd a Szót, ad szárnyat is,
S majd ihlet oly titokzatos igéket,
Mit lélek nem remélt, ész meg nem érthet.
Ó bárha, mint a jobblator, Veled
Élhetném én is Életed!
Szánj meg, Sugár! Tárulj ki, Tér,
Hová a Hit, felnőve, tér
S nincs gyámja már: hisz fényesebb
Valód helyett rádvallt a Seb,
S ha illeté csak egy, Tamás,
Agóniád tanúja száz.
S míg ott Magad valál, kit elfedél,
Itt rejtve mind a Fény s a Fény-fedél.
Lásd, Szent Öröm, Fényarcodat
Tapintnom, látnom sem szabad;
Ember-valód nem illetem,
Nem ízlelhetlek, Istenem!
Mégis hiszem két fűziszed s esengőn
Mint Ő, kiáltom: én Uram, Teremtőm!
Ültess Hitet s nő majd Remény,
Kertedben sarjadozzam én.
Vedd éveim s fakassz oly évadot,
Hol glóriád villáma felragyog!
Jöjj, eleven Memóriál,
Lélegzet lelke, szent Halál!
Vagy mennyből földreszállt Kenyér:
Kit megtelítsz, örökkön él.
Te adsz a szájnak Ízt, amely
Egyszerre Élet s Eledel.
Élj, élj velem Kenyér, Láng s Irgalom,
Légy lelkem, életem valóbb Valóm!
Ó Pelikán, ki önsebed
Nedvével gyógyítasz sebet:
Ki tátog tiszta véredért,
Hullatsz a Sebzett Szívbe vért;
S mi dúsan adsz! bár csepp elég
Lemosni bűnöm tengerét.
Jöjj, jöjj Uram! S te Fényes Ár,
Nap, végtelen, boríts be már!
S ha majd szemem Szemedbe hat
S pecsét nem óv kristálykutat,
S Aurád elűz homályt s hitet, tudom:
Fátylad helyett majd Arcod láthatom.
Mezei Balázs