Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának részleteit

Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának részletes forgatókönyvéről is beszélt a Maszolnak Potyó Ferenc pápai prelátus, a gyulafehérvári római katolikus érsekség általános helynöke. A „történelmi eseményről” úgy fogalmazott, a legfontosabb a lelki felkészülés, és hangsúlyozta, pápa még soha nem járt a Székelyföldön, és nem tudhatjuk, hogy fog-e még valaha.

Lehet-e már tudni a pápa csíksomlyói látogatásának részletes programját, forgatókönyvét?

Június elsején 11 órakor érkezne a pápa helikopterrel, zárt kocsiban viszik a szentmise színhelyére, és előzőleg az úgynevezett pápamobilon, nyitott kocsin körbejár, hogy minél közelebb, minél több hívőhöz kerüljön. A tervek szerint 11 óra 45 perckor kezdődne a latin nyelvű ünnepi szentmise, és annak keretében a pápának a beszéde, amit fordítanának természetesen magyar nyelven. A román szöveg – mivel nyilván kevesebb lesz az érdeklődő, vagy ha más román ajkúak akarják követni – valamilyen mobiltelefonos elérhetőségen lesz követhető.

A szentmise után egy nagyon rövid, szűkkörű ebéd következik, mert a pápának nem az ünnepi asztal vagy az asztali ünnepség a fontos, hanem a hívekkel való találkozás, a lelkipásztori gondoskodásnak ez a formája, hogy köztük van, bátorítja, erősíti őket. Három órakor már megy is tovább, mert délután Iași-ban van programja.

Milyen előkészületek előzik meg Csíksomlyón a látogatást, milyen feladatokat ró ez önökre?

Ilyenkor a közvélemény figyelme a külsőségre irányul, a keretre, az infrastruktúrára, de nem erről van szó. Nekünk a legfontosabb a lelki felkészülés, mert ez elsősorban lelki gyümölcsöt, bizonyos kegyelmi, lelki hozadékot kell eredményezzen. Tovább …