Terménybetakarítás ünnepe

Isten bőséges áldásának felfedezése, fogadása, a köszönet, hálaadás és  örömteli együttlét jellemezte a hagyományteremtő szándékkal idén első alkalmommal megrendezésre kerülő “Hálaadás a terményekért” napját a csíkszeredai Szent Ágoston templomban.

A fél 11 órakor kezdődő szentmisében a közössség tagjai együtt adtak hálát a Gondviselő Istennek a szélsőséges időjárás ellenére bőségesen kapott terményekért, a munka áldásáért, hogy így a családok számra bíztosított a téli szükséglet is. Az ünnepet a gyermekek csodálatos hangjukkal, énekükkel tették felemelőbbé.

A szentmise után a templom előtti téren találkozásra, beszélgetésre, élménymegosztásra, kézműves foglalkozásra, játékra és falatozásra. Na meg éneklésre nyílt lehetőség, hogy a közösség tagjai egymást jobban megismerhessék, új kapcsolatok alakulhassanak ki és örömteli időt tölthessenek együtt.

Az égyüttlét hangulatát tomboladíjjak kisorsolása, megnyerése tette érdekfeszítőbbé, mely által a konyha, kamra és majd az ünnepi asztal tartalma, ízvilága gazdagabbá válik.

A nagy számú jelenlét, a mosolygós arcok és csillogó tekintetek jelezték, hogy jó volt jelen lenni nem csak az Isten házában, a templomban, hanem a templom körüli téren is.

Bálint István

Fotó: Dobos Ibolya