Gyermekkori emlékek simogatják lelkemet a májusi vecsernyére hívogató harangszó hallatán. Ott látom magamat az oltár előtt térdeplő gyermekek csapatában, ahol az ájtatosságot vezető pappal, lelkesen, tudatlan naivsággal, de gyermeki bizalommal kértük a Szűzanyát: Könyörögj érettünk! Nem értettük a Frigynek szekrényét, az Elefántcsonttorony jelentését, Dávid király tornyát, csak erőteljes hanglejtéssel zengtük: Könyörögj érettünk!
Sok május eltelt azóta. Virágillatban gazdag, madárcsicsergésben gyönyörködtető, üde, csodaszép május. Fertőzésmentes, elsőáldozásoktól mozgalmas, bérmálkozásoktól színes, izgalmakkal telített, varázslatos május. Változik az ember, gondolkodásában, életvitelében. Ma talán többet értek a szavak súlyából, teológiai mondanivalójából, de fontos volt az élmény, amely elvezetett Mária személyének egyszerűségéhez és nagyságához. Sokszor úgy érzem, Mária-tiszteletünkben túl sok a giccs, a felszínes cselekedetekben megnyilvánuló üres tartalomnélküliség, amelyet előszeretettel kihasznál a pénzszagú piac.
Idő teltével sok hölgyet hallottam becézve megszólítani: kincsem, bogaram, aranyom, drágám, egyetlenem, ahol hosszú a sora az emberi fantáziának, a kölcsönös tiszteletnek és ragaszkodásnak. A lorettói litánia, amelyet mindennap május hónapban a vecsernye keretében imádkozunk, a természet végtelen szépségével, Máriát, a szépség királynőjét szólítja meg és köszönti. Tovább …