A katolikus püspökök szorgalmazzák Románia Alkotmányának módosítását

A 2018. szeptember 18-20. között Csíksomlyón tartott őszi ülésén, a Romániai Püspöki Kar két hivatalos dokumentumot is közzétett: egy sajtóközleményt, illetve egy buzdítást a 2018. október 6-án és 7-én tartandó népszavazásra. Alábbiakban a sajtóközleményt közöljük.

Az alkotmány módosítására kiírt népszavazás, a nagyváradi görögkatolikus püspöki palotát pusztító tűzvész, a fiatalok és a nevelés is szerepelt a Romániai Püspöki Konferencia őszi ülésén részt vett római- és görögkatolikus püspökök által feldolgozott témák között. A 2018. szeptember 18-20. között, a csíksomlyói Jakab Antal Házban zajló esemény házigazdája ez alkalommal a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség volt. Az ülés munkálataiban részt vett a temesvári egyházmegye új főpásztora Pál József-Csaba, illetve állandó meghívottként Anton Coșa, kisinyovi püspök.

Az esemény megnyitóján jelen volt Miguel Maury Buendía, Románia apostoli nunciusa is, akivel a jelenlévő püspökök a 2018. november 5-10. között Rómában zajló „ad limina Apostolorum” látogatásról egyeztettek.

Ugyanakkor a püspökök szükségesnek tartották, hogy buzdítást intézzenek a papok, a katolikus hívek és Románia minden jóakaratú állampolgárához, hogy vegyenek részt a Románia Alkotmánya 48. pontja 1. bekezdésének módosítására kiírt népszavazáson, amelyet 2018. október 6-án és 7-én tartanak országszerte. Amint azt a 2017. május 4-én kelt nyílt levélben is megfogalmazták, az alkotmány feladata, hogy olyan törvények biztosítását tegye lehetővé, amelyek óvják a családtagok jogait és tiszteletben tartják keresztény hagyományainkat; a „házasság” kifejezéssel olyan kapcsolatra kell utaljunk, amely egy életre szól, egy férfi és egy nő között jön létre, és ezáltal nyitott az élet továbbadására.

A jelenlévő püspököket tájékoztatták továbbá a tűzvész martalékává vált nagyváradi görögkatolikus püspöki palota helyzetéről, majd együttérzésükről és támogatásukról biztosították Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspököt, illetve tárgyalásokat folytattak a konkrét segítségnyújtás lehetőségeiről. Tovább…