A Szent Ágoston plébánia közleménye a járvány megelőzése érdekében

Az elmúlt napokban értesülhettünk a médiából és a kormányzati szervektől a koronavírus hordozta különféle veszélyekről és a bennünket érintő ártalmas hatásairól. Az ügy kapcsán főpásztorunk, dr. Kovács Gergely érsek atya körlevélben rendelkezett. Ennek figyelembevételével plébániánkon a következő határozatok születtek meg:

Közösségünk tagjainak testi-lelki épsége érdekében figyelembe vesszük és betartjuk az állami rendeleteket, utasításokat:

  • A jelenleg hatályban lévő állami óvintézkedések zárt helyiségben egyszerre legtöbb 100 személy számára teszik lehetővé a szentmisén és más liturgikus programon való részvételt. Tudatában annak, hogy ebben az időszakban a templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, nem zárjuk be templomunkat. Közösségünk szentmiséit a megszokott rendben megtartjuk, vasárnap a templom előtti téren, hétköznap a templomban. A nagyböjti keresztutakat (szerda és péntek) a templom körül fogjuk végezni.
  • A járvány ideje alatt a szentáldozás új formáját fogjuk gyakorolni, a kézbe áldozást.
  • A szentmisén fontos gesztus a kézfogás, a testvériség és a béke jele. Normális körülmények között nem óvakodunk testvérünktől, szeretettel nyújtunk kezet. De ebben a rendkívüli helyzetben, arra kérünk mindenkit, hogy a békeköszöntéskor a kézfogás helyett egy más gesztussal, fejhajtással fejezzük ki szeretetünket.
  • Plébániahivatalunk a megszokott program szerint továbbra is nyitva tart.
  • Templomunk és plébániahivatalunk kilincseit, mellékhelyiségeit rendszeresen fertőtlenítjük. Közösségi alkalmaink látogatóitól szigorúan kérjük a higiéniai szabályok betartását, a részvétel előtti és utáni kézmosást.
  • A tanítási tilalom végéig (2020. márc. 30.), főpásztorunk rendelkezése értelmében, a plébániai hittanórákat, az ifjúsági alkalmakat, a lelkiségi mozgalmak rendszeres találkozóit szüneteltetnünk kell.
  • Kérjük influenzás vagy hűlési tünetekkel küszködő testvéreinket, hogy betegségük idején maradjanak távol minden közösségi alkalomtól.

Ez a nehéz időszak a felelősség és az egymásra való figyelés különös lehetősége. Ezért kérjük a fiatalabbakat, segítsenek idősebb testvéreinknek a gyógyszerek, az alapvető élelmiszerek beszerzésében.

Foglaljuk imáinkba a fertőzésben szenvedő testvéreinket, családjaikat, az egészségügyi dolgozókat és mindazokat, akik a fertőzés terjedésének megelőzésén fáradoznak.

Mindezeket közösségünk tagjai iránt érzett felelősségünk tudatában fogalmaztuk meg. Továbbá, bátorítunk mindenkit a józan cselekvésre, a pánikot kerülő fegyelmezett életvitelre, optimizmusra, hitre és szeretetteljes egymásra figyelésre.

Csíkszereda, 2020. március 13.

Bálint Emil plébános

A Gyulafehérvári Érsekség közleménye

és dr. Kovács Gergely érsek körlevele itt olvasható