„Az elsietett tökéletesség a keresztény ember nagy kísértése, de nem tétlenkedünk. Írjuk, s íródik a sorsunk.
A tökéletesedés: a tett és a várakozás – felső fokon. Míg a siető kudarcaitól elcsügged, odavágja a haszontalannak bizonyult ,,gyakorlatot”, vagy makacsul erőlteti, addig a nem-sietőnek van ideje.
A tett önmagában nem elég. Várakozni is kell: ez az alázatosság. Szemben a siető ,,szorgoskodásával”, ez a várakozás ,,ácsorgásnak” tűnik. Nem baj; ettől lesz szigorúsága oldottabb, kedve játékosabb s ez különbözteti meg a siető feszes képmutatásától.
A vágy a tökéletesedésre az ember szívgyökere; és itt szenved a legtöbbet, de itt vannak a legszebb örömei is. Ezt becsüli másokban, ha megvalósulni látja, s a legkisebb eredmény láttán is tud csodálkozni.” (Vasadi Péter)
Juhászné Bérces Anikó – Csendes várakozás
Szürke köddé vált az álom,
már magamat sem találom,
szívem dermedt, búval tele,
hűti a sors lehelete.
Félhomályban egy gyertyaláng
fénye dobol szobám falán,
megtörve a reménytelent,
hirdet hitet, szeretetet.
Követet küld a Teremtő
csillagfénnyel eljövend Ő,
csendes kábulatban várom,
hozzon békét, azt kívánom!