Őszi lombtalanítás a templomkertben

Közös munka szép eredménye,
Gondos kezekről árulkodik a templom kertje.

2018 november 3-án szombaton a sok szorgos kéznek köszönhetően őszi lombtalanítást végeztünk a templom kertjében, hogy minden a maga rendeltetési helyére kerülhessen. Ezért kösznet a nagy számú jelenlétért, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, akik időt szakítottak és segítettek a faleveleket összetakarítani az udvaron.

Jó hangulatban, munkakedvvel közel 40-45-en voltunk jelen kicsik és nagyok egyaránt, így nagyon hamar végeztünk is. Volt, aki 1 órát tudott segíteni, de az is sokat jelentett.

És elmondható, hogy: Nem csak imádkozni jó közösen, hanem a munkának is más íze van, ha segítünk egymásnak, ha szeretet indítására összekenjük a kezünket és elfáradunk a munkában.

Köszönet azoknak is, akik bármit is sütöttek, küldtek a tevékenykedő személyek számára, mert jó étvággyal el is fogyasztottuk!